Bemutatkozás

Cégünkről

ImageClinic Kft.

ImageClinic Kft.

ImageClinic Kft.

ImageClinic Kft.

ImageClinic Kft.

Az Image Clinic Reklámgrafikai és Tervező Kft.-t hivatalosan 2007-ben alapítottam, de a grafikához és reklámhoz mint hivatáshoz sokkal régebbi szálak fűznek.

Már gyermekkoromban is sokat szerettem rajzolni, s igen kreatívnak bizonyultam egyéb művészi területeken is. Az általános iskolában rendszeresen jártam grafikai szakkörökre s indultam rajzversenyeken. Bár sok mindenbe belekóstoltam fiatalként, egy idő után egyértelmű volt hogy ez lesz az én munkám – hivatásom.

A főiskola közben a szabadkézi rajzoláson kívül megismerkedtem a számítógépes grafikával és programokkal is, multimédiafejlesztéssel, programozással, webdesignnel.

Közben "beleástam" magam komolyabban a grafika 3D-s világába is. Tanfolyamokra jártam, megismerkedtem a tördeléssel, kiadványszerkesztéssel. Mikor úgy éreztem hogy elég induló tapasztalatra tettem szert, főállásban grafikusként helyezkedtem el egy reklámstúdióban.

Hat éven keresztül dolgoztam s tanultam lelkesen, egyre többet fejlődve s egyre jobban átlátva a reklámszakma "csínját-bínját". Belekóstoltam az ügyfelekkel való kommunikációba, komplett projektek véghezvitelébe. A rajzoláson, tervezésen, nyomdai előkészítésen kívül, nyomtattam, gépeket kezeltem, dekoráltam, ügyfelekkel tárgyaltam.

Mikor elérkezettnek láttam az időt megalapítottam saját cégemet. Az első időben mindent egyedül csináltam. De jól tudtam, egy profin működő cégnek minden területre megvan a szakembere. Nem lehet egy személy egyszerre grafikus, dekoratőr, programozó stb. Viszonylag hamar lett az egyszemélyes vállalkozásból, komolyabb, sok szakterületen profin munkát vállalni bíró cég. Úgy gondolom a legjobb szakemberekkel dolgozom, ahol mindenki érti a saját feladatát, én pedig összefogom ezt a profi csapatot.

Mára már a grafikai és arculat tervezésen kívül kompletten véghezvisszük a folyamatokat. Megálmodjuk ha kell ügyfeleinkkel közösen az elképzelésüket, szakmai tanáccsal látjuk el, megrajzoljuk, kinyomtatjuk bármilyen reklámhordozóra - felületre, szereljük és feldekoráljuk akár autóját, üzlethelyiségét vagy reklámtábláját, weboldalát leprogramozzuk, kereső optimalizáljuk stb. Egy kézbe fogjuk a folyamatot a gördülékenység, költséghatékonyság, gyorsaság és profizmus érdekében. Célunk az ügyfeleink maximális elégedettsége, s annál nincs jobb ha szájhagyomány útján is terjed a hírünk. Magánszemélyektől kezdve multi cégeknek is vállalunk megbízásokat, mindenki elégedettségére. Egy darab kis tenyérnyi matricától több száz négyzetméteres anyagokat is kinyomtatunk. Személyre szabottan végezzük a munkákat hagyományos vagy alternatív eszközökkel.

Sokan kérdezték mit jelent az "Image Clinic Reklám Szakrendelő, Hagyományos És Alternatív Médiamegoldások"? Nem csak szokványos-sablonos dolgokat tervezünk és gyártunk, ügyfelünk bármely extrém kérését /normál határokon belül persze :)/ teljesítjük, vagy ha megkívánja az adott projekt akkor magunk találunk ki új, szinte őrült reklámötleteket!

Irodánkban és bemutatótermünkben megtekinthetik a nyomtatási anyagokat és minőséget. Kezükbe foghatják a médiákat, megtapogathatják s láthatják mi a különbség a normál a fotó és az uv minőségű nyomtatás között. Kiválaszthatják a számukra megfelelő anyagot, hiszen mintafalunkon van öntapadó fóliától kezdve, molinó-reklámponyva, kékhátú plakát- és fotópapír, zászlóselyem, hurkolt poliészter, épületháló, művészi festővászon, canvas, perforált autódekorációs fólia, one way vision, autódekorációs fólia, vágható plotterfóliák, fényvisszaverő, fluoreszkáló és egyéb extrém matricák.

Láthatják és érezhetik mi a különbség egy matt műnyomó és egy papír között, bemutatjuk a nyomtatható papírok anyagvastagságát 80-320 gramm között. Szemléltetjük mintapólókon a hímzés, szitázás, flokkolás és flexo vasalás közti különbséget. Kézbe lehet venni s választani 17 fajta névjegykártya anyag típusból. Világítós mintafalunkon pedig bemutatjuk a hajlított-szabadon sugárzó neoncsövet, direkt vagy indirekt módon megvilágított dobozbetűt, habvágott 3 dimenziós térbetűt, élvilágító plexit, a feszített fóliás vagy plexis világítódobozt valamint a manapság egyre több területen használt Ledes világítótestes megoldásokat.

Célunk a minőségi, költség hatékony, gyors munka, ügyfeleink maximális elégedettsége a mi örömünk is!

Várjuk szeretettel Reklám Szakrendelőnkben személyesen hétköznaponként 8-17 óráig.

Vincze József
kreatív igazgató, tulajdonos
+36-20-328-1779
info@imageclinic.hu



ImageClinic Kft.
ImageClinic Kft.
ImageClinic Kft.
ImageClinic Kft.
ImageClinic Kft.
ImageClinic Kft.
ImageClinic Kft.
ImageClinic Kft.
ImageClinic Kft. ImageClinic Kft.